MOTTÓ: EMBER A TÉRBEN

Az ember elválaszthatatlan egységet alkot a körülötte lévő világgal, azzal többféle kölcsönhatásban áll. Ennek a rendszernek mindkét elemét - az embert és a környezetét is vizsgálnunk kell, ha a testi és a lelki egészség harmóniája megbomlik.

Alvászavarok, depresszió, motiválatlanság, krónikus fizikai és lelki problémák hátterében gyakran a nem kielégítő alvás, megoldatlan tudatalatti konfliktus esetleg más energiainformációs teher (átok, rontás, stb.) húzódhat. Élő-, alvó- és munkahelyünk megválasztásakor, ház vagy telekvásárlás esetén, tervezésnél rendkívül fontos, hogy a területet alaposan ismerjük.

Ezekben a kérdésekben nyugodtan fordulhat hozzám.

BEMUTATKOZÁS

Eredeti szakmám elektromérnök, de már fiatalon érdekelni kezdtek az ember testi és lelki egészségével kapcsolatos összefüggések. A kilencvenes években általános természetgyógyászatot, transzperszonális- és parapszichológiát tanultam Budapesten és azóta is folyamatosan képzem magam. A tanultakat és az évek folyamán szerzett tapasztalatokat kombinálva használom a munkám során. 1996-tól Zólyomban holisztikus gyógyközpontot vezettem 2005-ig, amikor a Duna partjára, Helembára költöztem.

Prágában a "Tudatos szülőség iskolájában" adtam elő 7 évig a prenatális időszak és a születés meghatározó fontosságáról

Radiesztéziát oktattam 6 évig a prágai első Feng Shui iskolában. Jelenleg is tartok rádiesztézia tanfolyamokat kezdőknek és haladóknak egyaránt

Viviatiton tréner képesítéssel rendelkezem

Foglalkozom hang és rezgésterápiával

Különböző légzéstechnikákat és transzállapotokat tanulmányoztam, illetve azok hatását az egészségre és a gyógyulási folyamatra is

TANFOLYAMOK, ELŐADÁSOK

Várható időpont 18.-20. 2025. január

A földi és kozmikus sugárzás mérésének elméleti és gyakorlati elsajátítása.

Ahhoz, hogy tartós, mély változásokat érjünk el az életünkben kapcsolatot kell hogy létesítsünk a tudatunk és a mélytudatunk között. Életünkben a döntéseink, reakcióink több mint 90 százaléka a mélytudatunkban berögződött meggyőződéseink alapján történik. Pl. hitrendszerünk, önbizalmunk, önazonosságunk, félelmeink, stb. Ahhoz, hogy mélytudatunkkal tudjunk kommunikálni, megváltozott tudatállapot szükséges és ehhez többek között a transzlégzés is felhasználható mint eszköz. A korrekció mélytudati tartalmak átpolarizálásával valósulhat meg, pl. a bizalmatlanságot bizalommá, a bezártságot nyitottsággá stb. tudjuk átváltani. Ezután ezen új meggyőződések szerint mőködhet a mindennapi életünk.

A szemináriumok időtartama 1-2 nap.

A kurzus témái:

  • - A Föld energo-információs rendszere (Hartmann, Ley, Curry, Szent-György sávsugárzások)
  • - Geológiai törésvonalak, érctellér-sugárzás, Gamma-sugárzás, vízér-sugárzás
  • - Kultikus helyek, kápolnák, templomok, katedrálisok helyei, működési elveik
  • - Az ember energoinformatikája, biomezeje, polaritások
  • - Szellemi radiesztézia - információk szerzése téren és időn túl

A tanfolyamon a felsorolt témák elméleti és gyakorlati elsajátítására van lehetőség. A tapasztalatok szerint ezért a tanfolyam időtartama 5-6 nap.

Blog

Geobiológiai tanulmány

„Életerőnk, energiánk jelentős részét környezetünkből nyerjük, így rendkívül fontos, hogy az milyen...

Nagyon hálás vagyok a sorsnak, hogy Károlyhoz vezetett

Tisztítás közben furcsa volt, mert a lábaim mintha betonból lettek volna, a szívem erősen es gyorsan...

Sorsunk dinamikája

Sorsunk dinamikája életünk változásaiban nyilvánul meg leginkább. Sorsfordító változások azonban rit...

A meg nem nyilvánult világ hatásai az életünkre

Tapasztalataink alapján kijelenthetjük, hogy ezek az erők nagy hatással bírnak és mély tudati szinte...

ESETTANULMÁNYOK

Cím

Ing. Gúgyela Károly

Kapcsolatok

+421 911 218 808

gugyela.karol.62@gmail.com